RiCsajok

Ez a Tisza Rádió szombat délutáni műsora, ahol igyekszünk napra kész sztár pletykákat, heti eseményeket, éppen aktuális divat tippeket szolgáltatni a számotokra. Elsősorban csajos műsor, de a fiúk is bátran csatlakozhatnak a hallgatósághoz! ;-) Minden szombaton 16-18 óráig hallhattok minket élőben, vagy csütörtökön 9-11 óráig van az előző szombati műsor ismétlése. Ha úgy döntötök, hogy szívesen meghallgatnátok minket, ezt a http://tiszaradioszeged.hu/ weboldalon keresztül tehetitek ezt meg!

Friss topikok

Linkblog

Danii Minogue a divatkövetők új példaképe?

2010.03.06. 18:44 | Ricsajok | 1 komment

Tegnap késő esti kikapcsolódásként egy zöldségről elnevezett csatornán Gordon Ramsay műsorát néztem. Gordon rendszerint párbajra kél egy-egy hírességgel, most Danii Minogue állt ki a cinikus szakács ellen. Danii csodásan festett, gondoltam megérne utána járni, hogy is áll a divattal a nálunk kevésbé játszott popdíva.

 

A 38 éves híresség azon sztárok csoportját gyarapítja, aki sok mindent vállal, hogy sztorizzanak róla az újságok. Pár hete terhességétől volt hangos a sajtó, állítólag egy hatrészes dokumentumfilm jogait is eladta már a témáról, valamint Amerikában a hamarosan nálunk is képernyőre kerülő X-Faktor című tehetségkutató zsűrijeként tevékenykedik az éneklés mellett.

 

 

 

A tényt, hogy 10 évet minimum letagadhatna, legjobban 31 éves rugby-sztár párja bizonyítja, aki másodállásban modellkedik is. Az, hogy Danii milyen hihetetlen jól tartja magát, Ramsaynek is feltűnt, és az énekesnő nem köntörfalazott, elárulta, hogy ő bizony megcsináltatta a melleit és botox injekciókkal tartja arcbőrét kordában. A műsor végén még Gordon is kapott egy ilyet. Azonban mi az őszinteséget mindennél többre értékeljük, így a beavatkozások nem csökkentik Danii értékét. Tudja, mi kell neki, mi áll jól neki, és meg is szerzi azt.

 
 

Danii a divatvilágban is megtalálta a helyét, amellett, hogy a Marc’s and Spencer legújabb arca lett, hamarosan a polcokra kerülnek első saját tervezésű ruhái. Cheryl Cole-al együtt szerepel az említett televíziós műsorban, így nem csoda, hogy a divatsajtó hétről hétre alig várja a rajtuk látható ruhakölteményeket, mindketten híresek jó érzékükről és divatimádatukról.

 
 

Igen, némi irigységgel a hangukban kénytelenek vagyunk elismerni, hogy Danii nemigen látható rossz formában. Valamilyen hihetetlen tehetséggel válogatja össze a rajta látható ruhákat, és egyetlen tervező irányába sem szeretné elkötelezni magát, hogy mindig azt hordhassa, amit szeretne. Önmegvalósításának csúcsát jelentik saját tervezésű ruhái. Alig várjuk, hogy azokat is bemutathassuk Nektek. Titeket is levett a lábatokról Kylie kishúga?

 

Forrás: divat.hu

Az Atlantisz és David Bowie ihletésében

2010.03.06. 18:39 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Felmentem a honlapjára, és első látásra beleszerettem Abodi Dóra munkáiba. Fiatalos, lendületes, újszerű, sokszor mondjuk ezeket a jelzőket, de Dórára tényleg igazak, ha megnézed legújabb kollekciójának képeit, Te is így érzed majd.

Abodi Dóra új 2010/11 ősz-tél kollekciója többszörösen sikertörténet... A kollekcióval megnyerte az IGEDO és az Akademie Mode & Design Düsseldorf (AMD) által 2010 február 7-én megrendezett Design am Rhein nemzetközi design versenyt. Dóra 92 nemzetközi designer közül került a CPD divatvásár keretein belül lebonyolított döntőbe, ahol 9 döntőst utasított maga mögé 2010/11-es, avantgard, ’David Bowie az Atlantiszon’elnevezésű őszi/téli kollekciójával...

 
 

Ezek után már biztosan hihetünk saját megérzéseinknek, hogy Dóra bizony tehetséges, és új kollekciója szenzációsra sikerült. Az Atlantisz misztikummal teli világa régóta ihleti meg a legkülönbözőbb területek művészeit, és most a magyar divatvilágba is betört. Sőt, hála szép helyezéseinek 2-2 szezonon keresztül részt vehet majd Moszkvában is egy divatkiállításon, és júliusban és jövő februárban a düsseldorfi divatkiállításon is, önálló standdal és divatbemutatóval.

 

Az Atlantiszt David Bowie egy bizonyos zenei korszakával, a Ziggy Sturdusttal ötvözve születtek meg a tenger szín és formavilágát idéző darabok. A misztikus világot a szűk felsőrészek, leggingsek, fémhatású selymek, szivárványszínekben játszó innovációs anyagok, kiálló vállrészek ellensúlyozzák.

 
 

Dóra kiegészítő magukért beszélnek. Különleges, glamouros, csillogó, nőies táskák, övek, kalapok és újdonságként már cipők és ékszerek egészítik ki a kollekciót.

Forrás: divat.hu

6 tipp, hogy örökre megtartsd a pasit!

2010.03.06. 18:30 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Romantikus kapcsolatra vágysz a kedveseddel? Apró gesztusokkal és egy kis odafigyeléssel könnyen teremthetsz meghittséget a párkapcsolatodban. Szakértőnk elárulja, hogyan!

Elgondolkodtál már azon, hogy egy párkapcsolat mindennapjaiban az apró dolgok mennyire számítanak? Ugyanúgy, ahogy egy rosszul kimondott szó, félreértett mozdulat könnyen viszályt szíthat, az apró gesztusok még közelebb hozhatják a pár tagjait egymáshoz. Ideális esetben, az érzelmek kifejezésére való képesség és a nyitottság gyermekkori, családunkban szerzett tapasztalatainkon alapul. Másrészt személyiségjellemző is, hogy milyen mértékben vagyunk képesek érzelmeinket kimutatni, és milyen intimitásra van igényünk. Bizonyos határok között azonban a romantikára való hajlam, az érzelmek kifejezésének módja fejleszthető, alakítható. Egy apró érintés, spontán dicséret vagy bók, apró ajándék vagy összekacsintás szinte hihetetlen mértékben erősíti a kapcsolatot, az egymás iránti jó érzéseket, romantikát, szenvedélyt.

1. Erősítsd az önbizalmát!
Sok nő a szavakból ért igazán, ám a férfiak számára is jól esik egy-egy gyengéd szó. Nem kell állandóan ömlengeni, mégis fokozza a romantikus légkört, ha szavakba öntöd érzéseidet. Ne feledkezz meg a dicséretről sem! Mindenkinek jól esik az elismerés, dicséret. Jó hallani, hogy párod értékel, különleges és fontos vagy a számára. A dicséretek erősítik az egymás iránti elköteleződést és romantikát és nem mellékesen erősítik kedvesed önbizalmát is.
Tippünk: Ha nem vagy a szavak embere, készíts kreatív, vicces lapot, amiben a kedvesed tudtára adhatod az érzéseidet, és azt, hogy mennyire különleges számodra.  

6 tipp, hogy örökre megtartsd a pasit!  – a párterapeutától
2. Gyengéden érintsd meg!

Az apró, meghitt érintések sokat jelentenek. Kedvesed vállának megsimítása, combjának megérintése, séta kéz a kézben, meleg, meghitt érzésekkel töltenek el mindkettőtöket. Az intim érintések a hétköznapok során, sokak számára még a szexualitásnál is jelentősebbek, illetve a szenvedélyes szeretkezés ígéretét hordozzák.


Tippünk: Tegyetek minél több romantikus sétát - ne csak hétvégén! Jelöljetek ki egy vagy több napot a héten, amikor esti sétára indultok - ez kitűnő lehetőség arra, hogy kiszellőztessétek a fejeteket a napi stressz után és megbeszéljétek a mindkettőtöket érintő problémákat, amelyek megmérgezhetik a kapcsolatot, és eltávolíthatnak titeket egymástól.

 

3. Figyelj rá!
Figyeljetek oda egymásra, legyen szó hétköznapi örömökről vagy veszteségekről. Nagyon sok kapcsolat azért megy tönkre, mert a pár tagjai a napi rohanásban elsiklanak egymás problémái felett. Ha az egyik fél nem kapja meg a kellő figyelmet, könnyen más oldalán keresheti majd a vigasztalást. A partner odafigyelését a ránk szegeződő tekintetből, odafordulásból érzékeljük!
Tippünk: Tanuljatok meg egymás felé fordulva, egymásra tekintve beszélgetni. A bekapcsolt számítógépet, mobiltelefont felejtsd el ilyenkor!

4. Lepd meg valamivel!
Közhely, de igaz, hogy az apró, személyre szabott figyelmességek mindig értékesek. Ebből érzi párod, hogy az öröme fontos neked.
Tippünk: Minél régebb óta vagytok együtt, annál jobban ismered a kedvesed. Figyelj rá: mi a kedvenc étele, itala, zenéje stb… Egy kedvenc zenékből összeállított cédének vagy egy ínycsiklandó vacsorának biztosan örülni fog majd - és nem csak az ünnepnapokon!

5. Fogadd el a hibáit!
Az ésszerűtlen, teljesíthetetlen elvárások tönkreteszik a kapcsolatokat. A két fél kölcsönösen alkalmatlannak, értéktelennek érzi magát a teljesíthetetlen elvárásoktól, és kudarc lesz számukra a kapcsolat. A hibák állandó felhánytorgatása helyett, egymás elutasítása helyett, inkább próbáljátok elkülöníteni, mi a lényeges, illetve lényegtelen, a kapcsolat szempontjából.
Tippünk: A felhánytorgatott hibák miatt a kedvesedben könnyen kialakulhat az elutasítottság érzése. A legjobb, ha leültük és őszintén átbeszélitek az összes problémát.

6. Legyen időtök egymásra!

Nincs az a kötelezettség, amit időnként ne lehetne háttérbe szorítani, az együtt töltött idő kedvéért. Heti rendszerességgel gondoskodjatok a zavartalanul kettesben tölthető órákról, hiszen a romantikának teret kell teremteni a kapcsolatban.
Tippünk: Váratlanul lepd meg kedvesed egy szabad délelőttel, hosszú hétvégével, amit zavartalanul kettesben tölthettek. Ilyenkor teljesen zárjátok ki a külvilágot és csak magatokra figyeljetek.

Forrás: wellnesscafe.hu

Így néztek ki az Oscar-jelöltek a suliban!

2010.03.06. 18:28 | Ricsajok | Szólj hozzá!

A vasárnapi Oscar-díjátadó jelöltjei napjaink legnagyobb sztárjai közé tartoznak, ám nem mindig voltak olyan csodásak, mint mostanában! A sztárok általában próbálják elrejteni a róluk készült fiatalkori képeket, ám minden hiába, mert mi most bemutatjuk a kemény valóságot! Időutazás indul!

 

George Clooney
 

George Clooney, akit idén a legjobb férfiszínész díjára jelöltek az Egek urának köszönhetően, manapság a legkedveltebb sztárok közé tartozik. Ő az a fajta színész, akiért nem csak a nők vannak oda, de akinek tehetségét még a férfiak is elismerik. Ám lehet, hogy volt idő, amikor még csak a tehetségére számíthatott, hiszen a külseje inkább vicces volt, mint megnyerő. Na igen, ő az a férfi, aki érik a korral…

Sandra Bullock

Sandra Bullockot idén Arany Málnára is jelölték az All About Steve-ért, de valószínűleg ő inkább Oscar-jelölésére koncentrál majd. A sztár, aki fiatal korában kutyakozmetikusként dolgozott, a The Blind Sideban nyújtott alakításával mára a legjobb színésznők közé került, de ehhez mondjuk az is biztos kellett, hogy alaposan kikupálja magát…

Meryl Streep
 

Woooow! Középiskolai évei alatt Meryl Streep igazán szép pompomlány volt! Neki aztán a jelek szerint mindene megvan: természetes szépség és hihetetlen tehetség. Merylnek nem az idei az első Oscar-jelölése, ám azért biztos örülne, ha a Julie & Julia - Két nő, egy recepttel újra nyerne egy díjat.

 

Matt Damon
 

Matt Damon már egyszer bezsebelt egy Oscart barátjával, Ben Affleckkel a legjobb forgatókönyvért, ám most színészi tehetségének köszönhetően van a jelöltek között! Az Invictus című filmmel Matt a legjobb férfi mellékszereplő díjára esélyes, de ha ezt a képet nézzük, nehéz komolyan venni őt!

Helen Mirren
 

A csodás Helen Mirren a The Last Station című filmmel került be a legjobb női főszereplő kategóriába a 2010-es Oscaron, de Meryl Streephez hasonlóan neki sem kell szégyenkeznie a múltja miatt. Ha pedig arra gondolunk, hogy Helen fiatalon egy angol vidámparkban dolgozott, akkor igazán büszke lehet a karrierjére!

+1:

Morgan Freeman
 

…és egy plusz sztár: Morgan Freeman biztos nem örül annak, hogy ilyen képek készültek róla egykoron, de minden hiába! Vajon a legjobb férfiszínésznek járó jelölés az Invictusért kárpótolja?

Érdekes ezeket a színészeket ilyen fiatalon látni. Van 1-2 olyan híresség, akin alig látszik a valós kora, és vannak olyanok, akik ha nem is 20 éveseknek néz ki, de el kell ismerni igen jó bőrben van.;-)

Forrás: neon.hu

A sztárok köröm-villantásai

2010.03.06. 18:11 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Ki ne imádna lakkozni? Francia, fekete, pink, piros vagy a sima pasztellszínek az örök kedvencek. Most megmutatjuk nektek, hogy a hírességek milyen árnyalatra festik a körmüket.

Beyonce imád egybeforrni, már ami a külsejét illeti. Haja, bőre, körme szinte egy árnyalatban pompázik. Sminkje tökéletesen passzol hozzá. Az énekesnő külsején nincs hiba és nem is lehet, erről maga gondoskodik! Ahogy Jennifer Aniston is mindig kifogástalan külsőre pedálozik, állandó sikerrel. Imádjuk a fekete lakkot, amit használt. Kissé glam rockeres feelingre vette a formát, de ezzel semmi baj, hiszen remekül áll neki.

 
 

Fergie és Demi Moore inkább a visszafogottság híve. Mindketten egy feltűnéstől mentes színt választottak, mikor a manikűrösnél jártak. Az énekesnő azonban szereti ha az egyszerűséggel párosul kevés extrémség, így a hegyes, sas formát választotta. Nekünk tetszik!

 
 

Victoria Beckham körme az abszolút kedvencünk. Fiatalos, vidám szín, mégse hivalkodó. Imádjuk a pinket, és ennek nem félünk hangot adni. Ahogy Ő sem! Fekete ruhájához tökéletes választás. Vele ellentétben Rihanna-nál a műköröm dukál. Mivel az alap egy egyszerű, természetes lakk, így nem lett túlzás a csillám használata.

 
 

Neked melyik sztár körme tetszik?

Ha választanom kéne, lehet, hogy Beyonce körmeire raknám a vogsom!;-)

Forrás: divat.hu

Robert Pattinsont az örökkévalóságnak!

2010.03.06. 18:08 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Robert Pattinsonnal is bővül a halhatatlan sztárok tábora és jelen esetben nem a vámpír énjére gondolunk.

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Robert Pattinson az elmúlt hónapokban egyre felfelé ívelő népszerűségnek örvend, lányok milliói cserélnének helyet aktuális partnerével, egyetlen pillantásáért is sorban állnak a hölgyek, és nem mellesleg jó színésznek is tartják.

 

A színészt nemsokára már élethű viaszbábúként is megcsodálhatjuk Madame Tussauds Panoptikumában, ami manapság nagyon nagy dolognak számít. Az itt felsorakoztatott híres, neves személyek között megjelenni, igen nagy megtiszteltetés, hiszen úgy tartják, hogy nem is igazi világsztár az, akiről nem készült életnagyságú viaszbábú. Úgy néz ki Pattinson elérte ezt a szintet…

 

A Panoptikum nagy múltra tekint vissza, több évi vándorlás után 1835-ben került Londonba, a Baker Streetre, majd 1884-ben költözött jelenlegi helyére a Marylebone Roadra. Jelentőségét a gyűjteménynek az is mutatja, hogy már az Angol Örökség részévé nyilvánították.

 

Rengeteg színész, művész, zenész, sportoló, politikus, király és egyéb híres vagy hírhedt személy képmása jelenik meg viaszba öntve, melyek megdöbbentően élethűek és a névsor több évtizedre, évszázadra is visszanyúlik. Egyes szobrok igen nagy pénzösszegből készülhettek csak el, egyik ilyen Kylie Minogue alakja, akit átszámítva majdnem 20 millió forintért formáltak bábúvá. Érdekessége, hogy Kylie beszélni is képes, igaz csak egy mondatot suttog el, ha közel hajolunk hozzá. A zongorán pózoló Kylie fenekét újra kellett formálni, ugyanis sok fogdosástól, az idők során elkopott.

 

A kiállítás több teremre osztható, található Bollywood terem, sport zóna, és a Blush névre hallgató rész, ahol olyan világsztárok mellett fényképezkedhetünk, mint a Beckham házaspár, Cameron Diaz, Orlando Bloom, Drew Barrymore, Nicole Kidman, Angelina Jolie stb.  és valószínűleg ez a terem fogja őrízni Robert Pattinson alakját is.

 

A felsorolásnak természetesen nincs vége, hiszen a zene és a kultúra is külön színteret kap. Az előbbiben Jimi Hedrix, a Beatles, Bob Marley és Freddy Mercury mellett helyet kap Justin Timberlake is, míg az utóbbiban Einsten, Newton és Darwin kel életre a szemünk előtt.

 

A világ vezetőinek termében inkább politikusokkal, híres királyi családok tagjaival találkozhatunk, többek között Diana hercegnő és Hitler is ott áll viaszba öntve.

 

Hogy a szórakozás még mélyebb nyomot hagyjon a látogatókba és egy életre megjegyezzék a Panoptikum csodáit a Chamber of Horrors terem ajtajai is nyitva állnak a kíváncsiskodók és a bátrak előtt. Ide várandós hölgyeknek, gyerekeknek és szívbetegeknek nem ajánlott a belépés, ugyan is válogatott effektekkel és élő színészekkel riogatják a vállalkozó szelleműeket.

 

A Stardome-ban híres nagyasszonyok varázsolják el az oda bekukkantókat, mint például Marilyn Monroe, Lisa Minelli, Judy Garland.

 

Annak ellenére, hogy az igazi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező kiállítás Londonban van, Madame Tussaud Panoptikuma a világ több pontjára is telepített kiállítást, hogy minél többen csodálhassák meg a sztárok valósághű, életnagyságú viasz bábúit. Ma már a Múzeum megtalálható Hong-Kongban, Amszterdamban, Las Vegasban, New Yorkban, Washingtonban, Berlinben és Sanghajban is.

 

Reméljük az új taggal, Robert Pattinsonal bővült kiállítást minél többen meg tudják majd látogatni, hiszen az, aki megtekinti ezeket a viasz szobrokat, csodálatos és varázslatos élménynek lehet részese.

Forrás: divat.hu

A Báthory-legenda: szemfényvesztés?

2010.03.06. 18:00 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Hataloméhes, hiú úrnő, aki az örök fiatalságot üldözve bármire képes. Így szól a legenda…

Báthory Erzsébet sokáig élt szörnyű, kegyetlen antihősként a történelemben. De vajon mi vagy ki kárhoztatta erre a sorsra? Jogosan tartották a borzalmak úrnőjének, vagy csak egy hatásos lejárató hadjárat áldozatául esett a grófnő?

 

A csejtei birodalom úrnője házassága révén óriási vagyonra, de még annál is nagyobb magányra tett szert már fiatalon. Visszahúzódó, zárkózott asszony volt, aki férje gyakori távollétei alatt alig néhány emberrel állt kapcsolatban. Ez a később szárnyra kapó titokzatos legendákat csak alátámasztotta.

 

Már életében is számtalan mendemonda terjengett az okkult tudományokhoz való vonzódásáról. Ezek szerint szolgálóit gyakran terrorizálta. Egy alkalommal, mikor a haját fésülő lányt megütötte, annak vére nyomán fiatalabbnak látta bőrét, és azt hitte, megtalálta az örökélet kulcsát. Hiúsága és az örök fiatalság után való csillapíthatatlan vágya ettől kezdve teljesen elvakította. Számtalan szűz lány vére szárad lelkén, akiket egy megközelíthetetlen várban tartott fogva, és válogatott borzalmakkal kínzott, majd vérüket vette. Szó szerint és átvitt értelemben is fürdött a fertőben.  Az elbeszélések – melyek elterjedése a jóval később élt jezsuita atyának, Túróczi Lászlónak köszönhető – olyan szörnyűségekről szólnak, melyeket a civilizált ember elképzelni is nehezen tud, nemhogy még el is higgye. A leírások szerint Nádasdyné szolgái segítségével megkorbácsolta, megcsonkította, csalánnal verte, szadista orgiákon eszközként használta fogvatartott lányokat. Eleven húsukat foggal tépte, majd a legválogatottabb módszerekkel életüket vette.

 

Ezek a feltevések minden bizonyíték ellenére négyszáz éven át állták is a helyüket. A grófnő az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guiness Rekordok Könyvében. Ám tudjuk mind, az idő, a képzelet vagy akár az érdekek éppúgy képesek bármit a végtelenségig elrondítani, ahogyan meg is szépíthetik a dolgokat. Az uralkodónő és családja sokaknak útjában állt, ez megmagyarázhatja a súlyos vádakat. Az egyre terjedő pletykák hatására a grófnő gyorsan a központba került, elkapták, és kastélyában több fiatal lány holttestére is rábukkantak. Börtönbe csukatása után minden jogától megfosztották, cellájában hunyt el, éppolyan magányosan, ahogyan életét töltötte.

 

Azóta rengeteg tudományos fórum foglalkozott Báthory Erzsébet alakjával, és sok részletről derült ki, hogy az emberi butaság szülte. Ha akár csak a biológiai tényeket vesszük alapul: ma már tudjuk, vérben fürdeni lehetetlen, a gyors alvadás miatt, ahogy azt is, fogyasztása rendkívül káros hatással van az emberi szervezetre. De emellett nagyon fontos a történet emberi oldala is.

 

A Báthory-legendáról szóló film legnagyobb ereje talán éppen ez: felhívja a figyelmet a magányos, védtelen, kínok közt élő Nőre, akit életében, halálában félreismertek, aki egy óriási összeesküvés része. Érdemes végigkövetni, hogyan látja ezt egy a tudományos megközelítésben talán kevésbé, ám az érzelmek vászonra festésében annál is inkább jártas rendező, és hogyan teszi magáévá a kitaszított szerepét a gyönyörű főszereplő, Anna Friel, a legenda megtestesítője.

Forrás: divat.hu

 

Alice ismét a mozikban

2010.03.06. 17:50 | Ricsajok | Szólj hozzá!

A hamarosan nálunk is vásznakra kerülő új 3-D film az eredeti mesétől kicsit eltérő módon visz minket el a rejtett földalatti világba. Alice ugyanis már nem kislány.

Épp megkérik a kezét, mikor a nagy döntés elől menekülve ismét belezuhan a nyúl üregébe és sok évvel az első látogatás után, megint Csodaországban találja magát, ahol elég puskaporos a hangulat a Szívkirálynő ténykedésének hála.

 
 

Sokan talán nem tudják, de az Alice a maga idejében egy nagyon is gúnyos korrajz volt, melyet a szerző Lewis Carroll kifejezetten azért írt meg, hogy görbe tükröt tartson saját kora és a körülötte élők elé.

 
 

A múlt heti díszbemutatón a színészeken és Tim Burton rendezőn túl számos más híresség, és királyi fenség is megjelent, hogy elsőként láthassa a régi mesét új köntösében.

 
 

A londoni bemutató házigazdái mellett – Károly herceg és felesége, Kamilla – olyan hírességek sétáltak a zöld szőnyegen (igen, zöld, nem piros), mint: Tim Burton és felesége, Helena Bonham Carter - Szívkirálynő, Johnny Depp - Őrült Kalapos, Mia Wasikowska - Alice, Alan Rickman - Hernyó, Avril Lavigne (a film főcímdalára őt kérte fel Burton), illetve az összes színész és színésznő, akik ebben a különleges mesében megformálták és hangjukat kölcsönözték az állati karaktereknek.

 
 

Persze a londoni időjárás nem hazudtolta meg magát, és az ünnepélyes bemutatót ismét eláztatta, de azért rajongók és vendégek egyaránt bátran állták a kellemetlenségeket Tim Burton legújabb filmjének kedvéért.

 

Forrás: divat.hu

Egy ország, ahol a süti lopás is főben járó bűn

2010.03.06. 17:41 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Március 4-én mutatták be a magyar mozikban Tim Burton rendező legújabb alkotását, az Alice Csodaországban-t. Walt Disney egyszer már feldolgozta Lewis Carroll fantasztikus szerzeményét, most viszont nem rajzolva, hanem igazi színészekkel eleveníti meg a szőke kislány történetét. Főszerepben Johnny Depp!

Aki abban a hitben élt eddig, hogy a már jól ismert történetet láthatja újra, nagyot téved. Az első Csodaországban tett látogatás óta eltelt közel 15 év, és Alice (Mia Wasikowska) fiatal hölgyé cseperedett. Pont abban a korban jár, hogy férjhez menjen, Ő viszont még mindig az álmodozásnak és kalandvágyásnak él. Reggeli előtt például legalább hat képtelenség jut az eszébe.

Ahogy azt már az igazi Lewis Carroll mesében megszokhattuk, ezúttal is a fehér nyúl megjelenésével és állandó rohanásával indul a történet. Alice utána ered, beesik a jól ismert átjáró lukba, zuhanni kezd, majd végül egy ajtókkal teli terembe kerül. Az egyetlen kulcs, amit talál, mindössze egy iciri-piciri kaput nyit, melyen átlépve Csodaországba juthat, ahol már régóta várnak rá.

 

 

Ugyanis Alice-t álombeli barátai: a Kalapos (Johnny Depp), Nyalka Nyúl, Vigyori Úr, a Bölcselő és a két különös ikerpár, Tutyika és Mutyika már bőszen keresték egy ideje. Segítségét kérik, hogy közös erővel megtörjék a gonosz és zsarnok Vörös királynő (Helena Bonham Carter) uralmát és ismét a kegyes és gyönyörű Fehér királynő (Anne Hathaway) vegye át a koronát. A lány fantasztikus utazásba kezd ismét az ámulatokkal és meglepetésekkel teli Csodaországban.

 
 

Lesz itt minden, ami nem hiányozhat egy igazi kalandfilmből. Menekülések és veszekedések tömkelege, eszményi és tanító erejű pillanatok, nevetések és sírások. Mivel félig animációs filmről beszélünk, így technikai megoldásokból sem szenvedhetünk hiányt. Furábbnál furább, színesebbnél színesebb élővilág, élethű 3D-s karakterek. Élő példa erre egyik nagy kedvencem, Vigyori Úr, a néha test nélkül megjelenő macska.

 
 

Színészi alakítás szempontjából ezúttal a bolond Kalapost megszemélyesítő Johnny Depp áll ez élen, de Helena Bonham Carter és Anne Hathaway is remekül formálják meg a gonosz, illetve jó királynőket. Az Alice-t játszó Mia Wasikowska zöldfülűsége kissé észrevehető, erősen az utcáról összeszedett képzetlen színész benyomását kelti, de élete első komolyabb szerepében ez még nem olyan zavaró.

 

A látványban nem szűkölködő film természetesen széles vásznon maradandó élményt nyújt, bár cselekménye nem mindenhol követi a könyvet. 3D-ben hatalmas élmény lehet!

 

 

Forrás: divat.hu

Robert Pattinson bevallotta kapcsolatát Kristennel!

2010.03.06. 17:29 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Vajon most tényleg igaz?! Robert Pattinson egy angol lapnak végre bevallotta, hogy együtt van Kristen Stewarttal!

 

Robert & Kristen

Bár már régóta pletykálják, hogy a két színész egy párt alkot, azért erről eddig mégsem volt biztos információja senkinek sem. Ám ha hinni lehet az angol The Sun lapnak, akkor most már maga Robert Pattinson is megerősítette a pletykát. A baj csak az, hogy az általános megfigyelés szerint a The Sunnak nem túlzottan lehet hinni…

Azt tudjuk, hogy Robert és Kristen hosszú idő után most újra találkozott a BAFTA díjátadón, ahol persze semmi jelét nem mutatták annak, hogy bármi közük is lenne egymáshoz, még csak nem is együtt érkeztek. Ám a The Sun szerint az afterpartyn  már teljesen másképp viselkedtek, és Robert végül bevallotta, mi is van közte és Kristen között…

Ez nagyon bonyolult, de igen, együtt vagyunk. De nem érkezhetünk sehova sem egyszerre a rajongók miatt. Teljes őrület van. A BAFTÁra eredetileg együtt, egy párként mentünk volna, de lehetetlen volt. Együtt vagyunk itt, de nagyon nehéz. Mindenfélét meg kell tennünk azért, hogy ne figyeljenek ránk annyira.

A párt egyébként elcsípték akkor is, amikor éjfél körül távoztak. Robert egyébként állítólag egyenesen a Bel Ami forgatásáról érkezett a díjátadóra, és állítólag másnap reggel fél 7-re már újra munkába kell majd állnia, szóval nem meglepő, hogy nem mulattak tovább.

 

Forrás: neon.hu

Leánykérés - less be Hilary Duff ablakán!

2010.03.06. 17:13 | Ricsajok | Szólj hozzá!

A nagy pillanatokat meg kell örökíteni! Talán erről Hilary Duff egy kicsit máshogy vélekedik. A hírek szerint eljegyezték, és ahogy lenni szokott, megint lapult egy lesifotós valamelyik bokor mögött, hiszen ez a nagy esemény is lencsevégre került… Némi hálószobatitokkal fűszerezve…

A kanadai sportoló Mike Comrie jól a zsebébe nyúlt, hiszen egymillió dolláros, mintegy kétszáz millió forintos gyűrűt húzott Hilary ujjára. Bőkezűsége eddig is ismeretes volt, hiszen ajándékként már autóra és lakásra is került díszcsomagolás, ami végül a szépségnél landolt. Természetesen egyik sem a legolcsóbb fajtából!

 

Az Edmonton Oilers hokicsapat játékosa nem kispályázik. Úgy csusszant a gyűrű a lányka ujjára, mint a jégkorong a kapuba! Természetesen annak rendje és módja szerint, térdre ereszkedve történt a dolog, hogy is lehetett volna másként?

 

A csili-vili gyémántcsoda láttán, persze elámult a népszerű barátnő és valószínűleg a paparazzi is, aki elgémberedett lábbal és zsibbadó ujjakkal, csak ekkor tapasztalhatta, hogy mit is fényképez.

 

Hilary Duff igazi nő! Rögtön ki kellett szaladnia az erkélyre, hogy megcsodálja a gyűrű csillogását természetes fényben is. Nem tudjuk, hogy az arcán látható öröm az eljegyzésnek, a drága gyűrűnek, vagy mindkettőnek egyszerre tulajdonítható-e, de az biztos, hogy nagy a boldogság!

 

Hoppá, hoppá! Elgurult a gyűrű! Vagy valami más van készülőben? Vannak sejtéseink, de inkább a ti fantáziátokra bízzuk, hogy mi a történet vége… Úgy tűnik a drága lesifotósunk sem várta meg a happy endet…

Mi ehhez még annyit tennénk hozzá, hogy ha tudta volna mi készül, biztos szebben felöltözött volna!

Az utolsó kép elég félreérthető, de a jóindulat azt mondatha velem, hogy csak a (immár) vőlegénye, hasát fújja!!:D

Forrás: divat.hu

Kylie Minogue tűsarkúban varázsol

2010.03.06. 17:04 | Ricsajok | 1 komment

Az elsősorban ékszereket és táskákat forgalmazó márka szó szerint varázslatos reklámkampánnyal rukkolt elő, főszerepben az ausztrál mini dívával, Kylie Minogue-gal. A századfordulós Párizs hangulatát idéző képeket, csakúgy, mint az előző kampány fotóit is, Ellen Von Unwerth készítette.

Ismét Kylie Minogue-ot választotta reklámarcának a Tous divatcég.  A 41 éves énekesnő a fotókon szexi mágust alakít, aki, ha éppen nem önmagát darabolja fel, akkor táskákkal bűvészkedik.

 
 

A sztár cilinderben, vörös tűsarkúban és csíkos mellényben pózol a fotós kamerája előtt, levágott kezében pedig az új táskakollekció egy darabját tarja. A kép kissé morbid, de nagyon ötletes.

 
 

Az elkészült képek sikerének titka többek között az is, hogy az énekesnő és a divatfotós Ellen Von Unwerth már összeszokott párosnak számít, ugyanis először a kilencvenes évek közepén dolgoztak együtt, és a Tous előző kampányát is közösen készítették el.

 
 

Kylie a képeken varázslatosan szép, és az előző kampány fotóival ellentétben most tényleg egy igazi nőt láthatunk, és nem egy „nagyra” nőtt kislányt, aki épp a szülinapi zsúrjára készül.

 
 

Az énekesnő egyébként nemrég vonult stúdióba, hogy felénekelje legújabb albumának dalait. Emellett ő is részt vett a Simon Cowell által életre hívott produkcióban, amelynek összes bevételét a haiti földrengés túlélőinek megsegítésére ajánlják fel.

Forrá: divat.hu

Mi is az a French Chic?

2010.03.06. 17:03 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Az orosz Harper’s Bazaar márciusi számában Isabeli Fontanaval készült egy remek fotósorozat, melyet most megmutatunk nektek. A képek témája az bizonyos különleges francia stílus, mely egyértelműen felismerhető, mégis nehezen meghatározható.

French Chic címmel készült el, egy Marcin Tyszka képeiből álló anyag a márciusi Harper’s Bazaar Oroszországban megjelenő számába. A modell Isabeli Fontana, aki most is gyönyörű és irigylésre méltó formában van, még így, terhesség után is.

 
 

A divatanyag stylistja Natalia Alaveridan, aki olyan dizájner holmikba öltöztette Isabeli, mint Dolce&Gabbana vagy Agent Provocateur.

 
 

Hogy mi is az a francia sikk, nehéz konkrétan megfogalmazni, de ez a képsorozat segít, még ha nem is szavakban. Szexis, de nem közönséges, elegáns, de nem konzervatív, visszafogott, de mégis van benne valami különleges és provokatív. Ha végig nézitek a képeket, rögtön érteni fogjátok, miről is van szó!

 

Forrás: divat.hu

Mert annyira imádom a farmerom!

2010.03.06. 17:02 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Ugye neked is van kedvenc farmered, amit állandóan viselsz és már szinte rongyosra hordasz? A sztárok sincsenek ezzel másként. Most megmutatjuk nektek, Jessica Simpson vagy éppen Jennifer Aniston melyik nadrágját imádja a legjobban. Néhányan még a vörös szőnyegen is a favorit darabban jelennek meg!

Jessica Simpson a Levis 901-es darabjában hisz. Utazáshoz vagy éppen egy hétvégi new yorki kiruccanáshoz is kedvenc gatyáját választja. Szerintünk remekül áll rajta, és csizmával különös képen jó párosítás. Ráadásul elegánsabb kötött pulcsival vagy éppen countrys kockás inggel is hordható. Plusz előnye, hogy minden képen más a színe. Ravasz, mintha nem is ugyan az a farmer lenne.

 
 

Miley Cyrus nem csak kedvenc fekete farmerjét, hanem az idei tél extra trendi katonai bakancsát is előszeretettel viseli, legyen szó nagybevásárlásba indulásról vagy éppen kávézásról. Mi imádjuk ezt a szerelést, így nem csodálkozunk rajta, ha az ifjú sztár is szívesen jelenik meg benne.

 
 

A Walt Disney állandó tini dívája kutyasétáltatáshoz és film premierre is ugyan azt famert használja. Hogy mennyire esik túlzásba Ashley Tisdale azt döntse el ki-ki maga, de szerintünk abban a hacukában megjelenni egy gálán, amiben előtte az ebbel játszottunk, kissé slampos. Vagy a bemutató után kiszeparált darabról beszélünk? Ha így van, visszavonunk mindent.

 
 

Jessica Alba is a szakadt stílusra esküszik, mindössze az Ő farmerja fehér színű és csőfazonú. A fiatal anyukára mostanában rájár a rúd, férje nemrég az örökös bajkeverő és pimasz Lindsay Lohan-nel csalta meg állítólag. Hogy Cash Warren hova tette az eszét ennél a fatális lépésnél kérdéses, de az tény, hogy nagyon nagy butaságot követett el. Mert ki olyan ostoba, hogy Hamupipőkét lecseréli a rút mostohanővérre?

 
 

Jennifer Aniston nem tud tévedni, már ha ruha ügyről van szó. Ez a naci is tuti választás, ugyanis remekül áll rajta. Kedvenc Rachel-ünk ezzel minden bizonnyal tisztában is van, azért viseli olyan sokszor. Talán így akarja visszacsábítani Brad-et? Persze, hogy nem!

 
 

Vanessa Hudgens is abba az apró hibába esett, mint kolléganője Ashley Tisdale. Noha ellentétben vele, Ő nem a kutyasétáltatós farmerjében jelenik meg gálákon, csak repülésekhez használja ugyan azt a gatyát. Ettől eltekintve nagyon helyes darab, mi is szívesen viselnénk bármikor.

 

Forrás: divat.hu

Farmer, az örök szerelem!

2010.03.06. 16:59 | Ricsajok | Szólj hozzá!

A farmer örök! Tudja ezt a H&M is, hiszen az idei tavaszi-nyári szezonban nagy hangsúlyt fektet a farmerokra, és azt is megmutatja, melyik darabjukat mivel kombináljuk. Daria Werbowy és Tyson Ballou most megmutatja, mi lesz a trend a H&M háza táján.

A lányoknál visszatér a tengerész stílus, kombináljuk a farmert kék-fehér csíkos topokkal és kiegészítőkkel, kék cipővel.



A farmer szabása lehet laza és szűk egyaránt, ezeket viseljük kardigánnal és sállal.

 
 

A farmer nem csak nadrágot jelent, ezt ne felejtsük! Az utóbbi időben kissé háttérbe szorultak a farmer dzsekik, most azonban visszatérnek! A rövid szabású kabátkákhoz népies stílusú vagy hippik ihlette ruhácskákat ajánl a divatcég.

 
 

A fiúknál újra hódítanak az ingek, a kockás és az egyszerű farmer egyaránt. Ez utóbbi szintén kombinálható tengerész típusú fölsőkkel. Ami a nadrágokat illeti, az eddigi sötét és egy színű árnyalatok helyett, jönnek a koptatott gatyák a fiúknak is.

 

Forrás: divat.hu

Előzetes!!

2010.03.06. 14:07 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Hát újra egy ztombathoz érkeztünk, ami egy újabb élőadást jelent, amit csütörtök délelőtt hallgathattok meg ismétlésként, ha lemaradnátok róla..

Mint megszokhattátok már, a mai adásban is lesznek divattal kapcsolatos témáink, és a legújabb sztárpletykákat próbáljuk elhozni nektek. És a mai adás egy kicsit különleges is lesz, ugyanis beültetünk magunk mellé egy fiút is aki elmondja ő férfi szemmel, hogyan látja ezeket a dolgokat!!

Az első témánk:

Farmer, az örök szerelem! (x)

A farmer örök! Tudja ezt a H&M is, hiszen az idei tavaszi-nyári szezonban nagy hangsúlyt fektet a farmerokra, és azt is megmutatja, melyik darabjukat mivel kombináljuk. Daria Werbowy és Tyson Ballou most megmutatja, mi lesz a trend a H&M háza táján.

2. téma:

Mi is az a French Chic?

Az orosz Harper’s Bazaar márciusi számában Isabeli Fontanaval készült egy remek fotósorozat, melyet most megmutatunk nektek. A képek témája az bizonyos különleges francia stílus, mely egyértelműen felismerhető, mégis nehezen meghatározható.

3. téma

Kylie Minogue tűsarkúban varázsol

Az elsősorban ékszereket és táskákat forgalmazó márka szó szerint varázslatos reklámkampánnyal rukkolt elő, főszerepben az ausztrál mini dívával, Kylie Minogue-gal. A századfordulós Párizs hangulatát idéző képeket, csakúgy, mint az előző kampány fotóit is, Ellen Von Unwerth készítette.

4. téma:

Leánykérés - less be Hilary Duff ablakán!

A nagy pillanatokat meg kell örökíteni! Talán erről Hilary Duff egy kicsit máshogy vélekedik. A hírek szerint eljegyezték, és ahogy lenni szokott, megint lapult egy lesifotós valamelyik bokor mögött, hiszen ez a nagy esemény is lencsevégre került… Némi hálószobatitokkal fűszerezve...

5. téma:

Egy ország, ahol a süti lopás is főben járó bűn

Március 4-én mutattták be a mozikban Tim Burton rendező legújabb alkotását, az Alice Csodaországban-t. Walt Disney egyszer már feldolgozta Lewis Carroll fantasztikus szerzeményét, most viszont nem rajzolva, hanem igazi színészekkel eleveníti meg a szőke kislány történetét. Főszerepben Johnny Depp!

6. téma

A Báthory-legenda: szemfényvesztés? (x)

Hataloméhes, hiú úrnő, aki az örök fiatalságot üldözve bármire képes. Így szól a legenda…

7. téma:

Robert Pattinsont az örökkévalóságnak!

Robert Pattinsonnal is bővül a halhatatlan sztárok tábora és jelen esetben nem a vámpír énjére gondolunk.

Ennyit röviden, de ezzel még nincs vége a sornak!!

4 trendi összeállítás - ahogy a külföldi divatblogokon láttuk

2010.02.21. 20:27 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Az utcaidivat-blogok egyik nagy előnye, hogy olyan embereket láthatunk, akik bátran vállalják az egyéniségüket, a maguk képére formálják, alakítják át a trendeket. A sztárok és a modellek helyett merítsünk ötleteket most tőlük.

 Barcelona


Boldog színek, vidám minták, színes egyéniségek. Barcelona tobzódik ezekben. A képen szereplő lány a virágos, nőcis ruhácskához férfias kalapot biggyesztett a fejére, és maszkulin zakóval tette teljessé az összképet.
Tipp: Minden évben nagy divat a virágos minta. Bár a kis rucikkal elsősorban a huszonéves korosztályt célozzák meg, egy virágos szoknya egyszerű blúzzal és válltöméses blézerrel harmincötön felül is vállalható összeállítás lehet.

1. Kalap, C&A. 2. Karkötő, C&A. 3. Cipő, Deichmann. 4.Virágos ruha, H&M. 5. Steppelt táska, Pull&Bear. 6. Zakó, Reserved.
1. Kalap: C&A. 2. Karkötő: C&A. 3. Cipő: Deichmann.
4. Virágos ruha: H&M. 5. Steppelt táska: Pull & Bear. 6. Zakó: Reserved.
Blog: ChicTooChic

 London


A hidegtűrésükről ismert londoni nők nemcsak kora tavasszal, hanem télen is képesek egy szál leggingsben és balerinatopánban járkálni az utcán – zokni és harisnya nélkül. Nyáron viszont szívesen öltenek csizmát és szőrös mellényt a miniszoknyához. Londonban a visszafogottság nem trendi, az egyszerű szettekben is van valami fifika.
Tipp: Egy visszafogottabb összeállítást is izgalmassá tud tenni egy-egy méretes, a szetthez illő ékszer. Nagyon divatosak a textilből, maradék rongyokból készült darabok.

1. Farmermellény, Esprit. 2. Vászoncipő, H&M. 3. Szatyor, H&M. 4. Ruha, Pimkie. 5. Nyaklánc, Promod.
1. Farmermellény: Esprit. 2. Vászoncipő: H&M. 3. Szatyor: H&M.
4. Ruha: Pimkie. 5. Nyaklánc: Promod.
Blog: YouCatwalk

 

 Melbourne


Több ismerős egybehangzó véleménye szerint az ausztrál lányok nem szépek, de még csak nem is tudnak öltözni. A Melbourne-ben élő Lili valószínűleg a kivétel, ami erősíti a szabályt. Az Etsyn (www.etsy.com) kapható ruhák bolondja teltebb alakja ellenére is szuper összeállításokat visel.
Tipp: Az idén ultradivatos keresztcsíkos felsőkről a teltebb nőknek sem kell lemondaniuk, ha ízlésesen tálalják. A színes cipő és a világos nadrág miatt a figyelmünk nem koncentrálódik a csíkos pólóra.

1. Mokaszin, Cipoplaza.hu. 2. Póló, Esprit. 3. ¾-es nadrág, H&M. 4. Táska, New Yorker.
1. Mokaszin: Cipőpláza.hu. 2. Póló: Esprit.
3. ¾-es nadrág: H&M. 4. Táska: New Yorker.
Blog: Frocks and Froufrou

 Párizs


A párizsi nő nem szép. A párizsi nő inkább kíváncsi, lázadó, ugyanakkor elegáns. A divat fővárosában élő átlagos nő abban különbözik a budapestitől, hogy az anyatejjel szívja magába a stílust és a kultúrát. A ruháit pedig öntörvényűen variálja, de a végeredmény hiába tűnik első látásra topisnak, a végén nagyon is sikkes.
Tipp: A nőies darabokhoz válassz férfias kiegészítőket, például magas sarkú cipőhöz boyfriend jeanst, miniszoknyához férfiinget. Az eredmény vonzóbb és szemtelenebb lesz, mint gondolnád.

1. Karkötő, Bijou Brigitte. 2. Szandál, Deichmann. 3. Felső, H&M. 4. Táska, H&M. 5. Farmer, New Yorker fishbone. 6. Zakó, Reserved
1. Karkötő: Bijou Brigitte. 2. Szandál: Deichmann. 3. Felső: H&M.
4. Táska: H&M. 5. Farmer: New Yorker Fishbone. 6. Zakó: Reserved.
Blog:
Madmoizelle Street Style



Forrás: nlcafe.hu


Megregulázzák a színészeket!

2010.02.21. 20:25 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Anyukáknak nincs helyük az Oscar-gálán!

Az idei Oscar-gála más lesz, mint a korábbiak. A jelöltek kioktatást kaptak: ne köszönjék meg édesanyjuknak és a gimijük gondnokának, hogy idáig juthattak, csak azt mondják el 45 másodpercben, mit jelent számukra a díj.

„Az egész gála legutálatosabb része a »köszönöm anyukámnak« típusú ömlengés – mondta a rendezvény egyik producere, Adam Shankman. – Ezért idén arra kértünk mindenkit, hogy két beszéddel készüljön. A rövid és velős beszéd elhangzik majd a színpadon, aztán minden győztes videóra mondhatja, kinek hálás, és a felvételt felrakjuk az internetre. Így senki nem unja magát halálra.”

Az idei díjkiosztó egyik nagy győztese George Clooney lehet, akit hiába jelöltek Arany Glóbuszra az Egek uráért, nem kapta meg a szobrocskát. Bennfentesek most arra tippelnek, hogy Clooney-t az Oscarral kárpótolják.

Forrás: nlcafe.hu

A legforróbb sztárszerelmek

2010.02.21. 20:24 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Összejönnek, szakítanak, veszekednek, megcsalnak. A bulvárvilág hangos a sztárszerelmektől, de leginkább csak a botrányok idején. Összeállításunkban az évek óta tartó boldog sztárszerelmekből mutatunk be néhányat.

A metroszexuális és a csalogány – Zac Efron és Vanessa Hudgens

Bár a High School Musical ifjú sztárjáról szívesen pletykálják, hogy meleg, ő fittyet hány a mendemondákra, három leforgatott film után is nagy szerelemben él filmbeli partnerével, Vanessával. A legutóbbi hírek a tinisztárok esküvői terveiről szóltak.

A 21 éves Zac Kaliforniában született; szülei nem  művészemberek, egy erőműben dolgoznak. A fiút apja terelgette a színészet felé, gyerekként is több filmben, így pl. Vészhelyzet-epizódokban szerepelt. 2006-ban kapta meg a High School Musical első darabjának, a Szerelmes hangjegyek című filmnek a főszerepét, ekkor találkozott Vanessával. A találkozás mindkettejük számára szerencsét hozott, nemcsak a világsikert, de egy igazi romantikus szerelmet is. Aki nézi a filmet, sőt az azóta elkészült második, illetve harmadik részt is, tanúsíthatja: igazi romantikus kapcsolat köti össze a két fiatalt.

Egy évvel ezelőtt egy magazin röppentette fel a hírt a tinisztárok eljegyzéséről, amelyre Japánban került sor, amikor a High School Musical harmadik részét reklámozták. Akkor úgy tervezték, egy év múlva, azaz 2010 elején házasodnak össze, teljes titoktartással. Zac tavaly vásárolt egy több millió dolláros luxusvillát Los Angelesben, ezzel Vanessa közelébe költözött, így minden idejét kedvesével tölti.

A legforróbb sztárszerelmek



A szép testű és a szőke – Ryan Reynolds és Scarlett Johansson

Elhitették a világgal, hogy mégsem házasodnak, a paparazzók tehát szabira mentek a tervezett esküvő napján, Scarlett és Ryan pedig egy igazán jól sikerült esküvőn kötötték össze az életüket.

Ők amúgy is a gyors döntések emberei. A nász előtt másfél évvel a vőlegény még Alanis Morissette énekesnővel járt. De nem csodáljuk, hogy Scarlettet biztonságban akarta tudni maga mellett, hiszen Woody Allen legújabb kedvence nagyon is kapós a férfiemberek körében. Ryan előtt nem sokkal Jared Letóhoz fűzték gyöngéd szálak, olyannyira gyöngédek, hogy az ifjú asszony házassági papírján még meg sem száradt a tinta, a bulvársajtó már arról cikkezett, hogy félrelép korábbi kedvesével.

A 23 éves Scarlett és a 31 éves Ryan eközben gőzerővel dolgoznak a babaprojekten. Bár szóba jött az örökbefogadás is, egyesek tudni vélik, hogy a férjnek kevés a spermája, hiába gyönyörű a teste, hiába bomlanak érte nők ezrei a világban, a gyereknemzés nem megy neki. Ryan viszont azzal magyarázta az örökbefogadás hírét, hogy az ő családjukban a bátyját szintén örökbe fogadták a szülei, náluk ez nem különösebben meglepő fordulat.

A legforróbb sztárszerelmek

 

 
A tudatos és a szende – Tom Cruise és Katie Holmes


Tom még javában az ausztrál szépség, Nicole Kidman oldalán pózolt a vörös szőnyegen, amikor a cseperedő Katie áhítattal bámulta őt. Mint egy tündérmese, olyan a történet: a nős világsztár elvált gyönyörű hitvesétől, és a felcseperedő sztárocskába botlott. Szerelmük felkavarta a hollywoodi állóvizet. Főleg akkor, amikor 2005 őszén kiderült, hogy a szép Katie babát vár. Az akkor 26 éves színésznő korábban szüzességi fogadalmat tett: csak a nászéjszakán adja magát Tomnak, ám nász még sehol, a menyasszony pedig terhes! A gyermekáldás miatt el is halasztották a decemberre kitűzött esküvőt, amit aztán később persze pótoltak. Felhajtásában és pompájában majdnem Károly herceg és Diana évtizedekkel korábbi esküvőjét idézte.
A kezdeti érdeklődés a pár iránt alábbhagyott, néha ugyan felröppennek hírek Tom autokrata magatartásáról, Katie vékonyságáról, de igazából már nem is rájuk figyel a bulvársajtó. A főszereplő most kislányuk, Suri. Bármilyen ál- vagy valós hírek keringene a szcientológus családfőről és ifjú párjáról, szerelmük – úgy tűnik – kikezdhetetlen.

A legforróbb sztárszerelmek



A macsó és a züllött – Antonio Banderas és Melanie Griffith

Az egykor jobb napokat látott szőkeségnek a Miami Vice enyhén nyálas zsaruja, Don Johnson volt az első és a harmadik férje. A két házasság között volt egy elhanyagolható harmadik is. De hiába próbálta meg újra Donnal, mégsem ment a dolog.

Melanie a második és immár végleges válása évében, 1995-ben, a Hárman párban című film forgatásán belebotlott egy igazi latin szeretőbe, aki azonnal rabul ejtette a szívét. Egy évvel később már a nála három évvel fiatalabb, egyre népszerűbbé váló spanyol színésznek, Antonio Banderasnak mondta ki a boldogító igent. Még abban az évben megszületett a kislányuk, Stella.

Bár az elmúlt években a bulvársajtó szívesen csámcsogott az egyre ráncosodó, öregedő színésznő és a még mindig sármos latin macsó összeegyeztethetetlen kapcsolatán, úgy tűnik, házasságuk mindent átvészel. Antonio példás férj és csodálatos apa, de ami még ennél is több: kitart súlyos alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedő felesége mellett. Melanie tavaly vonult be egy Utah állambeli klinikára, hogy harmadszor is elvonókúrán vegyen részt. Egy közös ismerősük ennek kapcsán kijelentette: Melanie Banderas nélkül már rég halott lenne.
Tavaly karácsony előtt újabb rossz hírről számoltak be az amerikai lapok Melanie Griffithszel kapcsolatban. Az 52 éves színésznő bőrrákkal küzd. Szóvivője elmondta, hogy szerencsére a betegséget korai stádiumban diagnosztizálták, a színésznőt azonnal meg is műtötték, van remény a teljes gyógyulásra. Banderas továbbra is a legfőbb támasza feleségének.

 

A legforróbb sztárszerelmek

 Forrás: nlcafe.hu

Vérét félti a kiéhezett nőktől Robert Pattinson

2010.02.21. 20:22 | Ricsajok | Szólj hozzá!

A világ leghíresebb vámpírja, akinek nők milliói tartanák oda önszántukból a nyakukat. Robert Pattinson azonban gyűlöli a népszerűséggel járó tortúrát, és komoly fóbiái alakultak ki a rajongók miatt.

Gyilkosan átható pillantás, érzéki ajkak és veszélyesen szexi kisugárzás – Robert Pattinson vérbeli szívtipró. Legalábbis a vásznon. Az Alkonyat szexi vámpírját, Edward Cullent alakító brit színész korunk első számú szexidolja, noha Pattinson utálja a rá osztott dögös pasi szerepkörét.

A világ csak az érzelemgazdag, csillogó vámpírfiút látja benne, azt, hogy ki is valójában ez az ízig-vérig visszahúzódó, elvont pasi, csak kevesen tudják. Valódi karaktere távol van az Alkonyat-béli szerepétől… 

Robert a ködös, esős Londonban született középosztálybeli, háromgyermekes családban. Édesapja autókereskedő volt, aki napi tizenkét órákat dolgozott, hogy eltarthassa családját.

Robert félénk, inkább lányos gyerek volt, amit nővérei alaposan ki is használtak, hiszen rendre lánynak öltöztették, és úgy mutatták be őt a barátnőiknek.

„Azt mondták, én vagyok a kishúguk, Claudia. Irtó ciki volt. Igaz, a kinézetem is kínos volt akkoriban. Túlságosan dús, hullámos hajam és nagy orrom volt, húsos szám, és még vézna is voltam. Nem csoda, hogy mindenki azt hitte: nekem sohasem lesz barátnőm – mesélte Pattinson, aki dacára kinézetének, mégiscsak megtetszett egy lánynak.

– Tizenkét éves voltam, amikor először csókolóztam, és tizennyolc, amikor elveszítettem a szüzességemet. Egyik sem volt különösebben nagy élmény, igaz, én vajmi kevés dolgot élveztem akkoriban. Antiszociális, visszahúzódó, túlságosan félénk fiatal srác, majd tini voltam, nem igazán találtam a helyemet az életben. Gyakran gondolkodtam azon, hogy egyáltalán miért is születtem meg erre a földre. Másról sem szólt az életem, mint hogy az utamat kerestem” – vallotta be.

Ám éppen nyurgasága, lányos vonásai járultak hozzá ahhoz, hogy a tizennyolc esztendős Robertet modellkedni hívják. Pár éve a modellszakmában az úgynevezett androgün kinézetű férfiak voltak a divatosak, keresettek, és ez nagyon kedvezett a furcsa külsejű srácnak. Számos újságban szerepelt, még alsóneműt is reklámozott.

„Jól kerestem akkoriban, és nagyon örültem a pénznek. Ám a jó világ akkor véget is ért, amikor elkezdtem megférfiasodni. Egyik napról a másikra karakteressé vált az arcom, a testem, és ez már nem tetszett a megrendelőknek. Túl pasis lettem. Szerencsétlen fejezete volt ez a modellkarrieremnek. Valami más megélhetési mód után kellett néznem” – mesélte.

Vérét félti a kiéhezett nőktől Robert Pattinson

Pattinson ügynököt fogadott, és folyamatosan válogatásokra járt. Mint a modellmunkákból kiöregedett, jóvágású srác, a színészettel és a zenei pályával kacérkodott. Eleinte semmilyen szerepet nem kapott, rendre azt mondták neki, hogy hiányzik belőle az a bizonyos kisugárzás.

Első nagyobb szerepe és egyben színészi pályájának kezdete a német Ring of the Nibelungs (A gyűrű átka) című tévéfilmben volt mint Giselher, majd szerepelt még 2005-ben Mira Nair rendezőnő Vanity Fair filmjében is, de mint sok kezdő színésznek, az ő jelenetét is kivágták a filmből, csak a DVD-verzión látható.

2005 májusában részt vett a The Woman Before című film brit premierjén, ahol megismerte Tom Riley rendezőt, aki később ráosztotta Cedric Diggory karakterét a Harry Potter and the Goblet of Fire című filmben. Alakítása után a The Times a holnap sztárjának választotta. Ám karrierje kis híján ráment magánéleti problémáira. Pattinson ugyanis menthetetlenül beleszeretett egy Nina Schubert nevű modellbe, és bármire képes lett volna, csak hogy megtartsa a lányt. Pár hónapig voltak csupán együtt, de Pattinson olyan szerelmes volt, hogy komolyan fontolgatta: feleségül veszi a lányt, és követi mindenhova a világban. Ám rájött, hogy Nina megcsalja.

„Eleinte csupán gyanítottam, hogy Nina félrelép, de bizonyosságot kellett szereznem. Ezért elbújtam a háza előtt egy konténerben, és onnan leselkedtem egész éjszaka. Sajnos beigazolódott a gyanúm, Ninának ugyanis volt valakije. Borzalmasan nagy csalódás volt ez számomra, hiszen én nagyon szerettem őt. Ennek ellenére később ki akartam békülni Ninával, de ő elment Új-Zélandra, és nem találkozunk többé. Utána voltak még barátnőim, de egyikük iránt sem éreztem olyan különlegeset, mint Nina iránt.”

Vérét félti a kiéhezett nőktől Robert PattinsonNina Schubert mára biztosan megbánta, hogy faképnél hagyta és megcsalta Pattinsont, akiből időközben nemzetközi sztár lett. Amikor jelentkezett az Alkonyat című, nagyon népszerű könyvből készült film szereplőválogatására, maga sem gondolta volna, hogy egyszer ekkora sikere lesz. Az Alkonyat című kötetet több mint 5,5 millió példányban adták el, 30 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját, igazi kulturális jelenség, így nagy várakozás előzte meg a filmet. Főleg a főszereplő vámpír, Edward Cullen személye volt kulcskérdés. Olyan fiatal színész kellett, aki nem csupán jóképű, szexis, de hátborzongató is tud lenni.

Pattinson tulajdonképpen a női főszereplőt, Bellát alakító Kristen Stewartnak köszönhet mindent. Mikorra Pattinson sorra került, a készítők már számos fiatal színészt megnéztek, de az író, Stephenie Meyer és a női főszereplő, Kristen nem voltak elragadtatva egyiküktől sem. Amikor Robert megjelent a színen, minden egy csapásra megváltozott. Állítólag Kristen Stewart abban a pillanatban vonzódni kezdett Pattinsonhoz, ahogy meglátta.

„Megfagyott a levegő, ahogy Robert bejött. Félelmetes, borzongató és izgató légkör lengte körül. Éppen olyan volt, mint amilyennek Edward Cullent megálmodta az Alkonyat írója. Rögtön tudtuk, hogy megtaláltuk a tökéletes Edwardot. Nem is volt kérdés, hogy Robertet választjuk ki a szerepre” – mesélte el az Alkonyat című film írója.

A film, dacára annak, hogy eléggé megosztja a közvéleményt, frenetikus sikert aratott, Pattinsont pedig a legnagyobb sztárok, fiatal szexidolok körébe emelte. A második részért már tízmillió dollár ütötte a markát, számos reklámszerződést kapott, és zenei lemezét is kiadták. Ráadásul a magánéleti boldogságot is megtalálta, hiszen a valóságban is összejött filmbéli partnernőjével, Kristen Stewarttal. A kapcsolatukat sokáig titkolni kellett, hiszen a készítők szerint nem tett volna jót a filmnek és a főszereplők imázsának, de egy vancouveri csókolózós vacsora közben a szerelmespár lebukott. Utána olyan híreket is lehetett hallani, hogy már szakítottak, de jól értesültek azt is tudni vélték, hogy valójában mindkét sztár a saját neméhez vonzódik. Pattinson jót nevet ezen, szerinte a sikernek a pletykán kívül más hátulütője van. A színészt ugyanis roppantmód zavarja, hogy ennyien rajonganak érte.

„A népszerűséget soha nem fogom megszokni. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a rajongókkal, és igazság szerint félek is tőlük. A múltkor megtámadott egy csapat nő, és azt üvöltötték, hogy szívjam ki a nyakukat. Az egyik előttem megvágta magát, ömlött belőle a vér. Azt hittem, elhányom magam. De ugyanilyen ijesztő volt az is, amikor azt üvöltötték, hogy az én véremet akarják. Komolyan rettegek attól, hogy valami őrült nő elkap, és belém szúr egy AIDS-es fecskendőt” – vallotta be a világsztár, aki komolyan fontolgatja, hogy hamarosan felhagy a színészettel, és legnagyobb szenvedélyének, a zenélésnek él majd. Akárhogy is dönt, Pattinson neve a hölgyek szívében most már örökre egybeforrt a minden ízében szexis vámpírral, Edward Cullennel.

Forrás: nlcafe.hu

Justin anyja esküvőt akar!

2010.02.21. 20:20 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Timberlake mama türelmetlen, szeretné, ha fia mielőbb oltár elé vezetné Jessica Bielt! És amit a mama akar…

justin-cikkbe

…valószínűleg hamar be is fog következni! Lynn Harless elkotyogta, hogy ő és férje, Paul úgy tekintenek a színésznőre, mint családtagra, imádják őt, és mindenféle hivatalos papír nélkül is Justin feleségének tekintik. Persze a tuti az lenne, ha végre megtartanák az esküvőt, és gyereket vállalnának, mert JT mamája szívesen dajkálná már az unokát!

„Jessica nagyszerű lány, és a családja is imádnivaló! Mindig mondogatom Justinnak, hogy a barátnőim már mind nagyik, úgyhogy le vagyok maradva, de egyelőre nem vesz komolyan. Azt mondja, a kiskutyái felett nagymamáskodhatok, elégedjek meg ennyivel!”

- mesélte nevetve a People magazinnak adott interjújában. Arra a kérdésre azonban, hogy valóban a színésznő-e a nagy ő a popsztár számára, kitérő választ adott:

„Ezt tőle kellene megkérdezniük! Korábban ezt gondoltam, de még fiatalok, rengeteg idejük van eldönteni, hogy így van-e.”

Forrás: neon.hu

A hűtlenség okai: miért csaltak meg?

2010.02.21. 20:19 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Fáj a hűtlenség. Persze, hogy fáj, hiszen felmerül a kérdés, mit rontottál el, miben vagy kevesebb, mint más – és egyáltalán a felismerés, hogy talán nem is Ő az igazi. Sovány vigasz, de a dolog soha nem csak egy emberen múlik (oké, persze tényleg ritka, hogy valaki saját magával jár… ;), de a gondokat is mindig ketten termelik).

Az okok persze nem jelentenek felmentést
Az okok persze nem jelentenek felmentést

Aki fél az kötelezettségektől

- A leggyakoribb ok a probléma hátterében persze a jó öreg éretlenség, de kortól függetlenül is akadnak olyanok, akik rettegnek a kötődéstől, képtelen egészséges bizalmi kapcsolatot kialakítani egy emberrel,ezért állandóan vadászösztönük csillapításával igazolják szabadságukat.

  • Aki bosszúban gondolkozik - Talán röhejesen hangzik, de rengetegen csalják meg azért a párjukat, hogy bosszút álljanak egy korábbi hűtlenségért. Tovább lépünk: vannak, akik egy előző, balul elsült kapcsolat sérelmeit próbálják így törleszteni. Ez a legszemetebb dolgok egyike, amit ember tehet.
  • Akinek kell egy harmadik, hogy ki tudjon lépni a régi, megunt kapcsolatból – Megunták a banánt, továbbállnának, de kötődnek még. Ilyenkor egy harmadik fél felbukkanása segíthet megtenni a döntő lépést, a hűtlen fél ilyenkor általában hamar dobja „a harmadikat”, és a „kutyaharapást szőrével”-elv alapján felejteni is könnyebb.
  • Akinek önbizalom-tuningra van szüksége – Ha valaki nem kapja meg szerelmétől a szükséges visszacsatolást – szeretlek, szép vagy, kívánlak, tisztellek és a szótár többi szép szava, tettekkel alátámasztva – hajlamos másfele kacsintgatni, hátha ott bőkezűbben osztják a dicséretet.
  • Aki úgy érzi, jár neki – Semmi gond nincs a nyitott kapcsolatokkal, de akkor mindkét fél szabadon járhasson ki-be mások hálószoba-ajtaján. Ha csak a párkapcsolat egyik résztvevője tart több vasat a tűzbe, valószínűleg komoly gondok vannak és megérett a helyzet egy nagy beszélgetésre.
  • Aki nem érzi magát jól a kapcsolatban – A legbanálisabb, mégis leggyakoribb ok: a hiányérzet. Másra vágyik, mást akar, másképp képzelte el a folytatást… ilyenkor jobb lépni, mielőtt a másik megalázására és megbántására kerülne sor.

Forrás: neon.hu

A New Moon színésze a Harry Potter sztárjával jár!

2010.02.21. 20:17 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Már egy ideje pletykáltak róla, de most már hivatalos: Jamie Campbell Bower, a New Moon sztárja, és Bonnie Wright, a Harry Potter üdvöskéje összejöttek!

 

Bonnie & Jamie

Jamie Campbell Bower, aki a New Moonban Caiust alakítja, és Bonnie Wright, aki Harry Potter szívszerelmét, Ginny Weasleyt játssza a világhírű filmsorozatban, az utolsó (két) Harry Potter-film, a Harry Potter és a halál ereklyéi forgatásán találkozott, és október óta egy párt alkotnak! Mivel a két színészt már sokszor látták együtt, már jó ideje felröppent a hír a kapcsolatukról, de eddig a pár durván tagadta az egészet. Most viszont Bonnie végre tiszta vizet öntött a pohárba.

Igen, együtt járunk. Már néhány hónapja találkozgatunk, és nagyon jó. Együtt megyünk a vasárnapi BAFTA díjátadóra is.

Hurrá! Mindig örülünk, ha két tehetséges (Jamie olyan filmekben is játszott már, mint a Sweeney Todd) és szimpatikus ember egymásra talál! Szép celebbabák várhatóak

Forrás: neon.hu:)

Kellan Lutz a zoknikra gerjed

2010.02.21. 20:13 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Sok furcsa válasz érkezett már arra a kérdésre, hogy mit is vegyen fel egy lány egy randira ahhoz, hogy lenyűgözze kiválasztottját, ám valószínűleg a Twilight szívtiprója, Kellan Lutz adta erre minden idők leghülyébb válaszát - és még csak nem is viccelt!

 

Kellan

Glamour magazin arról faggatta a hatalmas női rajongótáborral rendelkező Kellant, hogy melyik ruhadarabbal lehet őt levenni a lábáról egy esetleges első randin, és a sztár választása meglepő módon a zoknira esett!

Mondjuk állatmintás zokni vagy valami hasonló… Mert senki sem tudja, hogy az van rajta, csak ő, és amikor valaki leveszi a magasszárú, szűk csizmáját, és például nyuszis zokni van rajta az tök durva. Egyből lazább lesz a hangulat és egy jót lehet nevetni rajta. Utána meg…hát tudjátok mi történik…

Twilight-fanok, jegyezzétek meg: ha egyszer randira hív titeket a színész, felejtsétek el a minit és a szexi cuccokat, inkább vegyetek egy pár gyerekes zoknit…

Forrás: neon.hu

Kinek mi tetszik, mindenesetre elég érdekes!!:)

Katie Holmes átváltozása

2010.02.21. 20:10 | Ricsajok | Szólj hozzá!

Katie Holmes a Dawson és a haverok Joey Pottereként lopta be magát a szívünkbe, de mióta találkozott Tom Cruise-zal, már csak Mrs Cruise-ként emlegeti őt a sajtó. Nézzük meg hogyan vált kedves szomszéd lányból a vörös szőnyeg igazi stílusikonjává!

Bár Katie már 1997-ben főszerepet játszott a Jégvihar című filmben Sigourney Weaverrel és Kevin Kleinnal, a világhírnevet egy évvel később a Dawson és a haverok című tévésorozat hozta meg számára. Joey Potter karaktere bájos volt, szimpatikus, minden lány ilyen barátnőt képzelt el magának.

 
 

A széria befejeztével a fiatal színésznő képes volt kitörni a skatulyából. Kisebb feladatokat vállalt, ahelyett, hogy magát ünnepelt sztárnak képzelve főszerepek után futott volna. A váltás sikerült. Játszott Michael Douglas, Keanu Reeves és Tobey Maguire oldalán is.

 
 

2000-ben Katie megismerkedett az Amerikai pite sztárjával, Chris Kleinnal, akivel egészen 2005-ig alkottak boldog párt. A színész 2003-ban megkérte Katie kezét, és a média már a házasságot emlegette, amikor a színésznő életében felbukkant Tom Cruise.

 
 

A két sztár 2005 tavaszán találkozott először, és állítólag első látásra egymásba szerettek. Katie gyermekkorában is rajongott Tomért, Tom pedig régóta vágyott gyermekre, így érthető, hogy az eljegyzést már júniusban megejtették az Eiffel-torony tetején.

 
 

Katie ekkor volt szakmája csúcsán: a Batman: kezdődik című filmben ő kapta meg a női főszerepet, és a Thank You For Smoking című filmet is ebben az évben forgatták a színésznővel. Tom azonban meglehetősen gyorsan kivonta a forgalomból az óriási karrier előtt álló Katie-t, hiszen teherbe ejtette. A kis Suri 2006 áprilisában érkezett meg, és a pár novemberben kimondta a boldogító igent.

 
 

A kislány érkezése után Katie élete 180 fokos fordulatot vett. Hol szomorú és határozatlan, hol pedig szexis, és dögös arcát mutatja. Állítólag amikor póthajat rakatott fel egy este erejéig, Tom teljesen kiakadt, és rendre utasította fiatal feleségét.

 
 

Tény azonban, hogy a külseje mára teljesen átformálódott: a valaha kedves kislányból érett hölgy lett, de kislányos bája is egyre jobban elhalványul. Cruise felesége Victoria Beckhamtől kér divattanácsokat, az elegáns, visszafogott ruhákat részesíti előnyben, állítólag az orrát is átszabatta, és újabban már villant is. Vajon Mr. Cruise nélkül is ünnepelt sztárrá vált volna? Nektek hogy tetszik az új Katie?

 

Forrás: divat.hu

Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy gyümölcsöző ez a házasság Katie számára.

süti beállítások módosítása