60 milliárd forint - ennyire becsülik azt a vagyont, amely a pletykák szerint hamarosan kétfelé vándorol.
Valószínűleg senki nem gondolta komolyan azokat a sajtóban olykor-olykor felbukkanó rémhíreket, amelyek Hollywood leginkább „piacképes” álompárjának széteséséről szóltak. Aztán tessék: Angelina Jolie és Brad Pitt már a csekélynek nem mondható 322 millió dollár (60 milliárd forint) közös vagyont is elosztották, sőt a News of the World című brit napilap szerint január elején már alá is írták az erről szóló dokumentumot. A lap jól értesült forrásai arról is beszámoltak, hogy hat gyermekük – akik közül hármat örökbe fogadtak – az egyezség alapján közös felügyelet alatt marad, de gyakorlatilag anyjukkal, Angelina Jolie-val fognak élni.
Angelina nem bírt magával?
Ugyan többféle történetet emlegetnek, de a szakítás oka a legújabb verzió szerint Angelina hűtlensége. A színésznőt állítólag többen látták, amint legújabb filmje, a Salt forgatásán beszédtanárával eltűnik a szállodai szobában, sőt Jolie ágyán különböző szexuális játékszerek sokaságára is bukkantak
Forrás: nana.hu